logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Linkek

Csipetnyi Só
A Csipetnyi Sót 2002. elején alapította négy, az evangélikus egyházhoz kötődő levelezőpartner. A lap végigjárta az induló honlapok útját, ingyenes tárhelyen indult hagyományos html programozással, majd már saját tárhelyen, saját domainnel. 2003-2005 környékén ez a magazin jelentette a magyarországi Evangélikus Egyház harmadik nyilvánosságát, beszélgető foruma teret biztosított számos téma kibeszélésének.
Jelenleg a lap már átalakult, dinamikus programozással újra beveuzetés alatt áll. Megváltozott struktúrával, megváltozott helyzetben - a négy szerkesztőből egy maradt.
A Csipetnyi Só egyik erőssége az igehirdetési adatbázis volt korábban is, jelenleg is a legnagyobb evangélikus igehirdetési gyűjtemény, de más felekezetű lelkészek prédikációi is olvashatók.

Evangélikus portál
A Magyarországi Evangélikus Egyház központi honlapja

Szombathely Megyei Jogú Város honlapja
Városunk önkormányzatának honlapja. Itt találhat információkat Szombathely múltjáról és jelenéről, aktuális eseményekről, programokról.

PROMO Média és Marketing Szociális Szövetkezet

A PROMO Szociális Szövetkezet készítette el a "Szakíts, ha tudsz" c. DVD-t, melyben iskolánk színjátaszóinak előadását láthatják.

Szombathelyi Városi Televízió
A Szombathelyi Városi Televízió adja a lehetőséget gyülekezetünk "Nyitott Ajtók" című televíziós műsorának sugárzására.

YMCA Europe
A European YMCA Movement angol nyelvű honlapja.

Evangélikus Fiatalok Oldala

Célunk, hogy közelebb hozzuk és jobban megismertessük egymással a hazai evangélikus ifi köröket. Nézegesd a cikkeket: bemutatkozásokat, élménybeszámolókat, film- és zeneajánlókat, történeteket, és ha kedvet kaptál, írj nekünk bármelyik témában, hogy megoszthassuk másokkal is. Mindenféle ötletet, cikket és hozzászólást nyitott szívvel várunk, hogy "erős legyen a várunk" :)
evifjusag@gmail.com

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek