Bevezető
Ifjúsági webfilm-sorozat
…............hogy könnyebb legyen a nehézről beszélni.
A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség sikeresen pályázott a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet a családbarát közgondolkodást népszerűsítésére kiírt pályázatán.
Az érdeklődő fiatalok immár e felületen is lehetőséget kaphatnak az őket érintő életviteli, lelki, érzelmi problémák megvitatására, feldolgozására.
Az öt részből álló ifjúsági webfilm-sorozatban a Reményik Suliszínház tagjai szerepelnek. Ifjú színjátszóink ugyanolyan korúak, mint azok a fiatalok, akiknek a filmeket szánjuk, azaz 12-18 évesek. A suliszínház tagjai a drámafoglalkozásokon rendszeresen dolgoznak fel őket érintő serdülőkori, életvezetési, párkapcsolati konfliktusokat. Az életkoruk, valamint a témában szerzett színjátékos gyakorlatuk segítették a filmben nyújtott játékmód hitelességét. A gyerekek javaslatait figyelembe vettük a témák kigondolásakor és a szövegek megalkotásakor is. A felnőtt szerepeket Vass Szilárd, a Weöres Sándor Színház színművésze és Németh Mónika a Homo Ludens Mozgásszínház tagja játsszák.
A kisfilmek témakörei:
- Van-e fiú és lány között barátság?
- Párválasztás - milyen értékek szerint?
- Egészséges személyiség, mint a jó párkapcsolat feltétele
Ezen a felületen kérdéseket lehet feltenni, vitákat lehet indítani az elkészült filmek kapcsán. Az interaktív probléma-kibeszélősdit szakemberek segítik, érdemes tehát az ő véleményüket is kérni.
Filmsorozatunkat bővíteni kívánjuk, ezért kérjük és várjuk az újabb témajavaslatokat!
Reméljük, hogy szívesen böngészi minden kedves látogató az oldalunkat, és boldogok leszünk, ha tudunk vele segíteni bárkinek abban, hogy megoldást találjon valamely életvezetési vagy párkapcsolati problémájára.
Istentiszteleti rend:
- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:
minden vasárnap 9 órakor istentisztelet
minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.
Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.
a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,
15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet
- a Credo Rádió műsorán 19 órakor a 10 órás istentisztelet felvételét hallhatják
Lelkészek elérhetőségei:
Steindl-Papp Judit
lelkész
06-20/824-4106
Torma-Hasza Mónika
lelkész
06-20/824-4412
A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.
Napi ige
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB