logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Férfiköri találkozó beszámoló

Szeptember 22-én, szombaton tartották Kaposváron a Nyugati(Dunántúli) Kerület férfiköreinek találkozóját.
Tóth Sándor elnök úr vezetésével a Szombathelyi Férfikör is 9 fővel képviselte a Dunántúl, de talán az ország legnagyobb létszámú férfikörét, a szombathelyit.
Koháry Ferenc országos férfiköri misszióval megbízott lelkész üdvözölte a megjelenteket. 
A helyi, vendéglátó kaposvári férfiköri tagokon túl Zalaegerszegről, Sárvárról és Veszprémből voltak férfi testvérek.
A kaposvári templom bemutatása után, amit Pongrácz Máté helyi lelkész ismertetett, rövid áhitattal kezdtük a napot.
Az áhitat után a gyülekezeti teremben Szemerei János országos missziói lelkész előadását halhattuk.
Azt követően Duszka József nyugalmazott rendőr nyomozó hitre térését, bizonyságtételét hallgathattuk.
Az előadások után egy a közelben lévő Helyőrségi klub éttermében fogyasztottuk el a kiváló és bőséges ebédünket. Az ebéd után városnéző sétára került sor a belváros gyönyörű platánsorai alatt.
A délután során fórum beszélgetés volt, amelyben a keresztény vezetőképzés Kaposvári Egyetemen történt elindításáról kaptunk beszámolót.
A másik hangsúlyos téma a láthatóan és hallhatóan evangélikusnak lenni szlogen, jelmondat értelmezése és az azzal kapcsolatos feladatokról beszélgettünk.
A szombathelyi pozitív példákat ismertetve, -amire természetesen büszkék voltunk-, azt is el kellett ismernünk, hogy a média stratégia területén még nagyon sok tennivalónk van.
Pongrácz Máté lelkész úr  záró áhitata és úti áldása után indultunk hazafelé a hosszú úton.
A Teremtőnek hála nagyon szép és tartalmas napot tölthettünk el férfitestvéreink körében és szerencsésen hazaérkeztünk az esti órákban.
 
Hegedüs László

Kapcsolódó galéria

Férfiköri találkozó 2018. szeptember
Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS