logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Mi ráértünk! – 72 óra kompromisszumok nélkül

A 72 óra kompromisszumok nélkül egy szociális önkéntes akció, melyet minden évben megrendez az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány. A cél, hogy Magyarország fiataljai együtt, összefogva tegyenek valami jót egymásért és a környezetért.

Idén gyülekezetünk ifjúsági csoportja is csatlakozott az akcióhoz. Szombat délelőtt a Johanneumban jártunk, az ott lakó időseknek és fogyatékkal élő gyerekeknek próbáltunk örömet szerezni egy előadással. Ifjúsági énekeket szólaltattunk meg, emellett Túrmezei Erzsébet verseivel tettünk színesebbé műsorunkat. Megható volt látni, hogy –a már amúgy is tele lévő terembe- hogyan vonzott be egyre több és több gyereket a zene. A Johanneum után a Túróczy Szeretetotthon lakóit is megleptük előadásunkkal.

Azt gondolom, minden ifis nevében beszélhetek, ha azt mondom, hogy nekünk majdnem akkora boldogság volt látni az ápoltak örömét, mint nekik minket. Sőt!

 

Menczinger Tamás

Kapcsolódó galéria

72 óra kompromisszumok nélkül
Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS