logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Csendes nap Révfülöpön

A tanévkezdés után évindító csendes napon vettek részt a Reményik-iskola pedagógusai Révfülöpön.Isten közelsége, szellemi- és lelki feltöltődés jellemezte a három napos programsorozatot.

Hagyomány már az iskolában, hogy az év elején csendes napon vesznek részt a pedagógusok és gyülekezetünk lelkészei, melynek helyszíne a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ. A három nap alatt a feltöltődés mellett, szakmai továbbképzésre is jutott  idő. A kamaszkor problémáiról és azok megoldásairól, valamint a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola alapításáról, első éveiről és működéséről hallhattunk előadásokat.

Az oktatási központban találkoztunk Dave Longgal, aki a tanév során önkéntesként segíti az iskolában az angol tanítást. A fiatalember a foglalkozásokon is velünk tartott és ismerkedett a pedagógusokkal.

A hosszú hétvégén meghitt áhítatok és vidám közösségépítő játékok színesítették a programokat. Megnézhettük a KIE-Sóvárat is, ahol a ház gazdája bemutatta az épület funkcióit.

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS