logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Twist Olivérre hangolva

Közel negyvenen érdeklődtek a hamarosan induló színjátszó képzés iránt. Ennyien vettek részt a mai meghallgatáson, ahol a fiatalok megcsillogtathatták színészi képességüket, valamint ének- és tánc tudásukat is.

A Sziráczky Mozgásművészeti Stúdió a tervek szerint február 2-én indítja el azt a színjátszó képzést, ahol a 14 év feletti fiatalok drámajátékot, színjátszást, beszédtechnikát,  ének-zenét, valamint mozgás- és táncművészetet tanulhatnak. Ebben 5 képzett pedagógus lesz majd a segítségükre. Ők vettek részt a mai meghallgatáson is, ahol elsőként Németh Gyöngyi drámapedagógus vezetésével drámajátékokat játszottak, majd Falusi Anikó zenepedagógus énekeltette meg az érdeklődőket. Végül Sziráczky Rita táncpedagógus mozgatta meg a társaságot.

A szervező pedagógusok a már meglévő Ten Sing csoportra építve egy olyan közösséget szeretnének létrehozni, ahol a résztvevők  velük azonos érdeklődésű fiatalok körébe kerülve egy alkotói csoport tagjai lehetnek. A tervek szerint a képzés első része a tanév végén egy vizsgaelőadással zárul. A cél a Twist Olivér musical bemutatása. Erre készülnek a fiatalok hónapokon át és közben olyan tapasztalatokat szerezhetnek, melyeket az élet számos területén alkalmazhatnak majd.

Első alkalom február 2, szombat, 10 óra!

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS