Bearanyozott néptáncoshétvége

Október 20-án, pénteken a XXI. Szivárvány Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál kínált lehetőséget a Nyugat-Dunántúl ifjú hagyományőrzői számára, hogy számot adjanak tánctudásukról a Büki Sportcsarnok színpadán. A régió huszonöt csoportjának mintegy hatszáz táncosa között művészeti iskolánk négy közössége is sikerrel szerepelt.

 

A Reményik iskolát képviselő bemutatkozások sorát a BÖLICZE CSOPORT táncosai nyitották, akik a bukovinai székelység táncöröksége mellett ízelítőt nyújtottak e sajátos néprajzi csoport népmese-hagyományából is. „Bárcsak ingem olyan legény kérne…” című összeállításuk harsány és játékos előadásával arany oklevelet érdemeltek.

A délelőtti program másik szombathelyi fellépője a BARISKA-MÖNDÖLECSKE CSOPORT volt, melynek ifjú tagjai az erdélyi Mezőség archaikus tánchagyományába nyújtottak betekintést – megidézve Tollas Erzsi: a halálra táncoltatott leány történetét. Lendületes, stílushű előadásmódjuk és a koreográfiába rejtett ballada megidézése egyaránt kivívta a négytagú zsűri elismerését, s az ezzel járó arany minősítést.

Legfiatalabb táncosaink, a BERBÉCS CSOPORT gyermekserege szűkebb hazájának táncaival mutatkozott be a fesztivál színpadán. A farsangfarki hangulatot idéző „Bolondlakodalom” című koreográfia dramatikus keretben vonultatta fel Vas megye jellemző tánctípusait – a rátermett produkciót pedig a zsűri újabb arany oklevéllel jutalmazta.

Végül, a fesztiválprogram zárásaként lépett közönség elé a VASI LEGÉNYCZÉH, az erdélyi Kalotaszeg virtuóz legényestáncával. A fiúk lábán megelevenedtek Magyarvista, Méra, Bogártelke és Inaktelke híres paraszttáncosainak figurái, s összeállításukban megemlékeztek Mátyás István „Mundruc” kivételes táncos egyéniségéről és Martin György néptánckutatóról is. Sodró, ízes előadásuk kiemelt arany oklevelet és különdíjat érdemelt.

 

Csoportjaink szereplésének videófelvételei megtekinthetők:

Bölicze Néptánccsoport: „Bárcsak ingem olyan legény kérne…”

https://www.youtube.com/live/l5FYMzmfsew?si=mMYRsaE41PaK-KkD&t=1506

Bariska-Möndölecske Néptánccsoport: Tollas Erzsi

https://www.youtube.com/live/l5FYMzmfsew?si=XvxBboVB9blhRlXB&t=3445

Berbécs Néptánccsoport: Bolondlakodalom

https://www.youtube.com/live/sjntMxXh_G0?si=JFNcSfmsi_TnGMFp&t=672

Vasi Legényczéh: „Én fütyölök, aztán tik is” – legényesek Cifra Kalotaszegről

https://www.youtube.com/live/sjntMxXh_G0?si=HZV4x6soYUpWi0bl&t=10117

 

Fotók a délutáni fellépőkről: Büki László – Vaskarika.hu

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/24219/xxi_szivarvany_regionalis_gyermek_es_ifjusagi_neptancfesztival_b/

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/24223/ot_kiemelt_arany_minositest_hozott_a_xxi_szivarvany_regionalis_g/

 

A csoportokat felkészítették, a kompozíciókat összeállították: Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka és Molnár Péter.

   

 

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS