Huszártoborzó a Falumúzeumban 2023

Lovasok, ágyúdörgés, füstfelhő mindenütt, később pedig százszámra pirosló huszárcsákó: így festett a nemzeti ünnepen a Vasi Skanzen, ahol a honvédelmi miniszter is megfordult.

A szokásos látványos produkciókkal, pontgyűjtő versennyel, azaz huszárkiképzéssel, nótaszóval és kürtöskalácsillattal volt tele szerdán a Vasi Múzeumfalu, ahol több száz gyermek tanult és szórakozott családostul a barátságtalan, hűvös-szeles idő ellenére. A lovas felvonulás után, délben Sátory Károly házigazda nyitotta meg a rendezvényt, a  Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke ismertette az egész napos programot. Beszélt a huszárhagyományokról, a '48-asok örökségéről, köszönetet mondott a szervezőknek, a Reményik-iskola pedagógusainak és minden kilátogatónak, akik közösen imádkoztak Steindl Papp Judit evangélikus lelkésszel.

A kapcsolódó rajzverseny eredményhirdetése után - amelyre a Szülőföld Könyvkiadó ajánlott fel ajándékokat - következett a sokak által várt ceremónia. A magyar szabadság, a magyar függetlenség örök ünnepének nevezte március 15-ét dr. Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter, a szombathelyi térség országgyűlési képviselője. Beszédében kitért rá, hogy ezen a napon az ország kinyilvánította, hogy önálló, büszke népe akar lenni Európának. Ezután Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szólt az ünneplő családokhoz. Felidézte az első független magyar kormány hadügyminisztere, Mészáros Lázár alakját, és a 175 évvel ezelőtt megalakult magyar honvédség történetének kezdeti időszakát. A miniszter megemlítette: maga is teljesített szolgálatot huszárként a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztályban, és felmenői között is voltak huszárok. E szavak után Szalay-Bobrovniczky Kristóf és dr. Hende Csaba felavatta a kis huszárokat, csákók kerültek a kis fejekbe. Ágyúdörgés, fegyverropogás, kiáltások és roham - az avató utáni csatában gyerekek, felnőttek összefogva kiűzték a labancot a falu területéről.

Forrás: http://lovas-kaland-vas-megye.hupont.hu/

 https://www.frisss.hu/aktualis/a-jelenlegi-es-a-korabbi-honvedelmi-miniszter-egyutt-avatott-kis-huszarokat-szombathelyen

 

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS