Hetven éves jubileum

A perbetei magyar oktatás újraindításának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen járt küldöttségünk.

Az iskola az ünnepi alkalomhoz méltó, magas színvonalú rendezvénnyel emlékezett. Öröm volt látni, hogy az egész falu magyar közössége, a pedagógusok, a szülők, az önkormányzat, az egyházi méltóságok, a támogatók is fontosnak érezték ezt a megemlékezést. A rendezvényen iskolánkat Sátory Károly igazgató és Dalos Tibor történelem tanár képviselte. A perbeti iskolával 2017 óta tartunk fent kapcsolatot és rendszeresen veszünk részt egymás rendezvényein erősítve az intézmények közötti jó viszonyt. A rendkívül tartalmas és színvonalas műsor bizonyította, hogy az anyanyelvi oktatás napjainkban is milyen fontos az államhatárokon túl. Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk és együtt ünnepelhettünk a perbetei kollégákkal. 

 

Kapcsolódó galéria

Perbete '70

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS