Nyári cserkésztábor

A Reményik Sándor Cserkészcsapat idén is sikeres, élményekben gazdag nyári tábort tudhat maga mögött. Országosan egyedülálló módon, a protestáns összetartozást szimbolizálva, a Győry Vilmos Cserkészcsapattal karöltve terveztük meg és vettünk részt a megmérettetésen.

 

A csapataink felekezeti összetételét tekintve, református és katolikus testvéreinkkel alkottuk meg a keresztény összetartozás egységét.  A táborozáson 39 fő vett részt.

A Soproni-hegység szívében, a Rák-patak partján lévő természetvédelmi területen alakítottuk ki helyünket. Ottlétünknek keretet adtak a mindennapi rutinnak számító naprendi pontok,

kezdve az ébresztővel, a reggeli tornával, körletszemlével, zászló felvonással, reggelivel, délelőtti programmal, ebéddel, majd a délutáni közös elfoglaltsággal, vacsorával, az esti rutinnal (tisztálkodás, tábortűzi műsorra készülődés), tábortűzzel, zászló levonással, végül a takarodóval (valamint az éjjeli őrséggel megtoldva). Ezen eseményeket tarkították a változatos délelőtti és délutáni programok, melyekről napi bontásban számolok be.

Nagy hangsúlyt fektettünk a napi lelki táplálék „bevitelére” is. A zászlófelvonás és levonás szertartás folyamán, napkezdő és záró imádságok és áhítatok hangzottak el. Az étkezések hálaadását (imáit) „cserkészstílusban” adtuk elő, hol prózában, hol taps ritmus kíséretében, hol dalolva. A vasárnapi lelki délelőttöt korosztályra bontva tartottuk meg.    

 

07.07.: Felszerelések helyszínre szállítása. A táborhely kialakítása: közösségi- és konyha sátrak felépítése, fürdőblokk kialakítsa. A munkában a cserkészkorosztály (13+) vett részt.

07.08.: Indulás a nagytáborba. Szombathelyről és Győrből busszal útnak indult a legfiatalabb korosztály is. Megérkezés után, tábornyitás szertartás, összevont őrsök és körletek kialakítása volt a feladat.

07.09.:    Délelőtt túráztunk a Poloskás-kilátóhoz. 

Délután számháború a tábor körül.

07.10.:     Délelőtt a forgószínpad állomásain vettünk részt: íjászat, nép- és cserkészdalok tanulása, kézműves foglalkozás, csomózási technikák elsajátítása, valamint Larával a Border collie kutyával való megismerkedés (kutyatartás alapszabályainak megismerése). 

Délután: őrsönként segédkezés a vacsora elkészítésében. Az esti tábortűzi műsorra való készülés, meseerdő.

07.11.:  Délelőtt: Lelki program tartása korosztályokra bontva.

    Délután: Alsós korosztály felszerelésének csomagolása. Készülődés a hazaútra. 

    A 12+-os korosztály részére, túrával egybekötött, táboron kívül töltött éjszakai portya.

07.12.:  Délelőtt: Táborba visszaérkezés a portyáról. Felszerelések rendezése.

Délután: Csapatjátékok, métázás. Éjszakai túra a törzs (táborvezetők) részvételével.

07.13.:  Délelőtt: Kézműves foglalkozás

    Délután: Az Országos Meteorológiai Szolgálat soproni állomásának meglátogatása.

07.14.:  Délelőtt: Kiscsoportos játékok.

Délután: Táborbontás. Felkészülés az éjszakai bivakolásra (sátor nélküli szabadég alatt történő alvás).

07.15:  Délelőtt: Táborbontás, táborzárás, hazautazás.

 

Jó munkát!

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS