Sikerekben gazdag néptáncos hétvége - Frissített képgaléria

Szivárvány Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált rendeztek az elmúlt hétvégén Bükön, melyen művészeti iskolánkat négy közösség képviselte. A szereplések kitűnően sikerültek, s az elismerések sem maradtak el…

 

Bükön sereglettek össze a Nyugat-Dunántúl gyermek és ifjúsági néptánccsoportjai október 22-én, hogy bemutassák az elmúlt esztendő termését, egymás – no és persze a szakértő zsűri számára. A Reményik iskolából népes – pontosan 100 fős – csapat kerekedett fel, hogy számot adjon szakmai fejlődéséről, s a közösségek rátermettségéről.

A legapróbbak, a Berbécs csoport 9-10 esztendős tagjai első alkalommal vettek részt a fesztiválon – ezért izgalommal készültek, mégis huncut talpraesettséggel mutatták be mesébe szőtt koreográfiájukat, „Bárány szőrén a leány” címmel. Korukhoz illő játékossággal és stílusosan előadott somogyi táncukat a zsűri arany minősítéssel jutalmazta.

A Bölicze csoport a dél-alföldi Tápé játék- és tánchagyományait állította színpadra. A 10-12 éves táncosok tekerő-klarinét-kíséretre mutatták be az „olájost, lassúst és frissest”, a leánykák előadásában pedig gyönyörű hangon szólaltak meg a vidék énekes gyermekjátékai. A „böliczék” ezüst minősítéssel térhettek haza a fesztiválról.

A Bariska-Möndölecske csoport szinte már ifjú közössége igen távoli vidékre: a székelyföldi Csíkszékbe kalauzolta a találkozó közönségét. Az erdélyi utazásáról nemrégiben hazatérő fiatalság „Felcsíki körkép” címmel mutatta be a székelyek tánc-örökségének színezeteit – hiteles és lendületes előadásukat a zsűri arany oklevéllel értékelte.

A legnagyobb korosztályban, s az idei esztendőben utolsó alkalommal mutatkoztak be a fesztiválon művészeti iskolánk végzős növendékei: a Berke Néptáncegyüttes tagjai. Előadásukban a Nógrád megyei Rimóc dal- és tánchagyománya elevenedett meg a színpadon. Az ifjúkorból lassan a felnőttkorba érő táncosok méltóképpen búcsúztak a büki találkozótól (2015 óta majd’ minden alkalommal szerepelt a csoport), hiszen előadásuk kiemelt arany oklevelet és még egy koreográfiai különdíjat érdemelt.

A csoportokat felkészítették, a kompozíciókat összeállították: Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka és Molnár Péter.

 

S a büki élmények nem értek véget a néptáncos közösségek szereplésével – a Bariska-Möndölecske csoport vendégeként érkezett a Nyugat-Dunántúlra a gyergyócsomafalvi Mocorgók Néptáncegyüttes, akik értékes gálaműsorral gazdagították a szombati nap programját, „Jerika-kő legendája” címmel. A székelyföldi vendégek másnap Szombathely belvárosában is látogatást tettek, majd vendéglátóikkal együtt Bükfürdőn pihenhették ki a fellépések és a felkészülés fáradalmait.

Reméljük, közösségeinknek alkalom nyílik a jövőben is a találkozásra!

 

Szivárvány Néptáncfesztivál – megtekinthető videófelvételek:

Berbécs Néptánccsoport: „Bárány szőrén a leány…”

https://youtu.be/1OzHN7cu8HI?t=501

Bölicze Néptánccsoport: „Lányokat-legényeket belecsalogatni” – játék és tánc Tápé környékéről

https://youtu.be/r_TrG66W1I8?t=6903

Bariska-Möndölecske Néptánccsoport: Felcsíki körkép

https://youtu.be/r_TrG66W1I8?t=4646

Berke Néptáncegyüttes: „Ha bemegyek a rimóci kocsmába” – palóc hangolatok

https://youtu.be/1OzHN7cu8HI?t=5249

 

Fotók: Büki László – Vaskarika.hu

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/22793/xx_szivarvany_regionalis_gyermek_es_ifjusagi_neptancfesztival_bu/

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/22799/szoknyaporgetok_es_csizmakoppantok_bukon-a_xx_szivarvany_regiona/

 

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS