Ez a 40 napos böjti időszak a bűnbánat, vagyis a megtérés és a gyógyulás (gyónás!) ideje az egyházban. Visszatérés a keresztség szentségében kapott kegyelemhez, hogy Isten megváltott gyermekeiként, új életben járva, a bűn és az ördög ellen harcoljunk. Ez az aspektus még az ősi egyház gyakorlatára utal, ahol a húsvét nagy keresztelési ünnep volt. A megelőző heteket méltán használták fel az erre való felkészülésre.

A böjt megtérésre hívó jellege és a keresztség lényege ugyanis összekapcsolódik! Luther Márton talán akkor írta le legszebben a megtérést, amikor a keresztséghez való visszatérésnek nevezte. A keresztségben kapott isteni kegyelem ugyanis mindvégig áll. Az Atya ígérete örök. Tárt karokkal várja megtérő, bűnbánó gyermekit, mint az ismert újszövetségi történetben a tékozló fiút az édesapja (Lk 15 11-32)!

E lelki oldala mellett kétség kívül van testi vonatkozása is a böjti időnek! Isten igéje arra buzdít mindnyájunkat, hogy önmegtartóztatást, testi böjtöt is gyakoroljuk, amely alkalmas eszköz az önfegyelmezésre, s a lelki elcsendesülésre. Pál apostol is beszél arról, hogy néha „megzabolázza" a testét, hogy amíg másoknak prédikál, ő maga alkalmatlanná ne váljék a szolgálatra. (1Kor 9,27) A bűnbánat azonban nem lehet csupán testi önsanyargatás, keserű önmarcangolás, hanem mindig magában hordozza az új élet lehetőséget, amint régiek mondták: „szent tavasz", amely Krisztus áldozati halálából támad!

A böjti gyásznak nagypéntek a tetőpontja! Ebben az évben az evangélikus templomokban Jn 19,1-7 alapján hirdettetik Isten igéje. Jézust kiszolgáltatja Pilátus! Emberek kezére kerül! Nem azért, mert bűnös volt, hiszen tudjuk, benne nem volt gonoszság! Érettünk, helyettünk és miattunk viselte a keresztfa csúfságát. Ezzel az áldozattal elhozta a bűnbocsánat és az új élet ajándékát. Húsvétkor a mély gyász örömre változik. A szörnyű fájdalom, önfeledt boldogsággá: Krisztus feltámadt - legyőzte a halált!