Hálaadó ünnep
A vasárnapi alkalmainkon hálát adunk azért, hogy 1896. augusztus 25-én, Gyurácz Ferenc dunántúli evangélikus püspök ünnepi istententisztelet keretében felszentelte templomunkat.
1996-ban, dr. Wirth Zsuzsanna levéltárosunk áldozatos kutató és rendszerező munkájának köszönhetően, a 100 éves évfordulóra a gyülekezet történetével kapcsolatos kötet is megjelenhetett. Fehér Károlynak, a gyülekezet akkori lelkészének e kötetbe írt előszavából álljon itt pár sor:
„100 esztendő távlatából köszönjük Istennek, hogy a szombathelyi evangélikus gyülekezet templomot építhetett 1896-ban, mert egyházként, nyilvánosan és nyitottan kívánt élni Jézus Krisztus Urunk evangéliumával és szentségeivel. 100 esztendő távlatából csodáljuk a templomépítő lelkész és maroknyi gyülekezete hitét és reménységét, hiszen nagyságrendben és minőségben, igényességben szinte a lehetőségeiken felül építkeztek. De mégsem a kicsik konok nagyot akarását példázzák, hanem a kicsik hatalmas Urában reménykedtek. Aki ígérete szerint maga építi élő kövekből gyülekezetét. Ebből a reménységből - bizalomból legalább annyi van ezekben a falakban, mint téglából.”
Szeretettel hívjunk gyülekezetünk tagjait, hogy 2024. augusztus 25-én, 128 esztendő távlatából visszatekintve adjunk hálát templomépítő elődeinkért, akik bátor hitvallókként munkálkodtak azon, hogy az utánuk jövő evangélikus nemzedékeknek is istentiszteleti helye lehessen Szombathely városában.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB